Az Ady Endre és Léda (Diósy Ödönné Brüll Adél) közötti viharos szerelem és annak lezárása a magyar irodalom egyik legérdekesebb és legtöbbet kutatott témája. Az "Elbocsátó, szép üzenet" című vers nem csupán egy szakítás dokumentuma, hanem egy korszak lenyomata is, amelyben az érzelmek intenzitása és a művészi kifejezésmód forradalmi újításai találkoztak. A legenda szerint egy pofon vezetett a végleges szakításhoz, de a valóság ennél jóval összetettebb: az évek során felgyülemlett feszültségek, a társadalmi elvárások és a két fél eltérő személyisége mind hozzájárultak a kapcsolat végéhez. A vers keletkezési körülményeit vizsgálva feltárul a korabeli Budapest bohém világa és a művész lelkének mélysége is.
Az "Elbocsátó, szép üzenet" nem csupán egy személyes dráma leképeződése, hanem a magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Ady zsenialitása abban rejlik, hogy képes volt a saját fájdalmát univerzálissá tenni, így a vers minden olvasó számára rezonálhat. A versben megjelenő motívumok, mint például az elmúlás, a fájdalom és a reménytelenség, az emberi lét alapvető kérdéseit érintik. A vers elemzése során nemcsak a személyes vonatkozásokra érdemes figyelni, hanem a vers nyelvi és formai megoldásaira is, amelyek hozzájárulnak a vers hatásának fokozásához. A vers máig érvényes üzenete az, hogy a szerelem múlandó, de a művészet örök.